Eseményeink


    2016.10.13 | Állatok világnapja

    Október 3-án, az Állatok világnapja alkalmából ismételten megszerveztük a Kisállat bemutatót iskolánk aulájában. Ebből az alkalomból diákjaink elhozhatták bemutatni társaiknak házi kedvenceiket, melyekre a tanulók szavazni is tudtak. Három kategóriában adhatták le szavazataikat:

     

    Bővebben…

    2016.10.13 | Autómentes nap

    Szeptember 22-én, immár hagyományosan, iskolánkban megrendezésre került az Autómentes nap programja. Reggel már a gyalogosan vagy kerékpárral érkezőket jutalommal vártuk, majd ezt követően az aulában egy zenés, mozgásos órán vehettek részt tanulóink. 

    Bővebben…

    2016.10.13 | A Csodák Palotájában jártunk

    Szeptember 23-án a Farkas Gyula Baptista Általános Iskola 40 diákja ingyenes látogatáson vehetett részt a Csodák Palotájában, abból az alkalomból, hogy „ 20 éves a Csodák Palotája”. Ezúttal a három éve Óbuda szívében működő palotába kaptuk a belépőt.

     

    Bővebben…

    2016.09.01 | Tanévnyitó 2016 Szeptember

    Tanévnyitó 2016/17.

    Kedves Szülők, Vendégeink, Kollégáim, Kedves Gyerekek!

    Szeretettel köszöntelek benneteket.

     

    A vakációnak vége, és a gyerekzsivaj, amely az előzőekben még betöltötte az aulát, biztos jele annak, hogy kezdődhet az új tanév, készen álltok a tanulásra.

    Bővebben…

    2016.08.17 | Tanévkezdés

    KEZDŐDIK AZ ISKOLA.

    A 2016/2017-es tanévnyitó információi.

     

    Évkezdés az alábbi link alatt elérhető

     

    Étkezési rend az első tanítási napokon

    Bővebben…


    Tartalmak száma: 83
    Oldalak:   1   2   3   4   5   6   7   8   9   [10]
Fel!