Farkas Gyula Zánkán 2017. 07.30. – 08.04.

A nyári táborozási lehetőségek közül idén sem maradhatott ki a Balaton környéki üdültetés. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen a Farkas Gyula Baptista Általános Iskola zsinórban harmadik éve sikeresen nyerte el az Erzsébet program által kínált nyári Élménytábort Zánkán. Idén először egy magasabb csoportlétszámmal, 50 fővel pályáztunk és nyertünk, végül 43 tanuló és 4 kísérő indult útnak az egyhetes kalandra.

 

A vasárnap délután a beköltözéssel, a környezet megismerésével, a szabályok elsajátításával és egy kis strandolással telt el. A Regula Móka elnevezésű program keretében játékos módon sajátították el a csoport tagjai a balesetvédelmi és a tűzvédelmi tábori szabályokat. A programok lebonyolítását, a reggeli tornákat, zászlófelvonásokat és levonásokat idén a „tesók” segítették. A tesók alatt vidám, barátságos, segítőkész fiatalokat kell érteni, akiket bárhol felismerhettünk a narancssárga felsőjükről.

 

Az esti tábornyitó ceremóniát sajnos elmosta az eső, viszont annak örültünk, hogy a hét további részében igazi strandolós idő volt.

 

Az első éjszaka idén sem az alvásról szólt. Előkerültek az elemlámpák, lézerfények és a huncutkodás, hogy hogyan ne hagyjunk másokat se aludni, ha már mi se alszunk. Az alvás hiánya aztán a hétfői napon éreztette hatását.

 

Hétfőn délelőtt a Magyar Autós Klub által szervezett közlekedésbiztonsági programon vettünk részt a strandon. Részegszemüveg segítségével élhették át a gyerekek, hogy milyen beszámíthatatlan és veszélyes egy ittas vezető. Részegszemüvegben kellett fékezéssel elkerülniük egy gumibábu elgázolását, illetve egy KRESZ-pályán kellett végigbotorkálniuk és kipróbálhatták egy szimulátor segítségével egy 10 km/óra sebességű ütközés erejét. Közben kerékpárral és gokarttal is teljesíteni lehetett a kiépített pályákat.

 

A délután a strandolás jegyében telt. A bátrabbak a fürdőzés után két csoportban sárkányhajózáson vettek részt. Az érdeklődök pedig kutyabemutatót láthattak a strandon. A szórakozás sem maradthatott el, a Garabonciás gólyalábasok műsorára sokan voltak kíváncsiak.

 

Este egy kisebb csapat a Csorsza sátorba indult, hogy részt vegyen a Vivat Bacchus koncertjén, ahol az opera és a könnyűzene keveredéséből kapott ízelítőt a közönség. Vidám bordalok derítették mosolyra a hallgatóságot.

 

A kedd délelőttöt ismét a strandon töltöttük. Ezen a napon zajlott a Tábori Olimpia, ahol szép számmal vettek részt a sárosdi gyerekek. A teljesség igénye nélkül volt plank, fekvőtámasz, dekázás, helyből távolugrás, kislabdahajítás. Végre kipróbálhattuk a két óriáscsúszdát. Egy kisebb csoport pedig a KRESZ-pályára ment, ahol gokartokkal és kerékpárokkal száguldozhattak a kiépített pályákon.

 

Délután egy szenzációs programon vettünk részt. A digitális varázsló órán megismerkedtünk az első robotok történetével és tablet segítségével LEGO-robotokat programoztunk. Az ügyesebbek elérték, hogy az általuk elkészített programok segítségével a robotok végigmenjenek a labirintuson.

 

Ezalatt a nagyfiúk csapata a strandfoci bajnokságon küzdött a győzelemért. Végül a Sárosd FC az előkelő ezüstérmet szerezte meg. Szép volt fiúk!!!

 

Este az Óriás Bábosok színházi előadásán vettünk részt. Fantasztikus, interaktív előadás volt. A közönséget maximálisan bevonták a történetbe.

 

A szerdai napot ismét a strandon kezdtük, majd egy kis csapat kézműves foglalkozásra indult. Gyöngyfűzés, bőrművesség, hajtogatás, szitanyomás, merített papírkészítés közül választhattak a lelkes jelentkezők. Ezalatt egy másik csapat az erdei tanösvényen ismerkedett meg a titokzatos éjszakai hangok tulajdonosaival. Kabócákat, sáskákat és pelét figyeltünk meg. De eloszlattunk számos tévhitet a kullancsok eltávolítási módjáról is.

 

Délután a 7-8. évfolyamosok kábítószer mentes élményekben részesültek egy jó hangulatú, szabadtéri, játékos tanóra keretében. A tanóra célja az volt, hogy megértsék a kábítószerek veszélyeit, elkerüljék őket és törekedjenek a józan szórakozásra.

 

A strandon egész napos program volt a Hősök napja. Mozgássérültek, tűzoltók, katonák, mentősök és rendőrök állították fel sátraikat és kínáltak programokat a gyerekeknek. A tűzoltók füstsátorral készültek. A rendőröknél bűnmegelőzéssel kapcsolatos feladatok voltak. A katonáknál kézbe vehettek a gyerekek valódi fegyvereket és gránátokat, valamint harci felszerelésben egy akadálypályán is keresztül lehetett kúszni-mászni. A mentősöknél elsősegélynyújtás, sebkötözés volt a program. Az mozgássérültek pedig olyan játékokkal készültek, amit kerekes székkel kellett megoldani.

 

Este tábori mozi várta azokat, akik nem akartak időben ágyba bújni. A Kis kedvencek titkos élete című animációs mesét vetítették a nagysátorban.

 

A csütörtöki napon igyekeztünk minél többet strandolni, hiszen ez volt az utolsó nap, amikor még ezt megtehettük. Kora délelőtt sétahajóztunk, illetve vitorláztunk egyet, majd jött a fürdés, amit csak az ebédidő szakított félbe. Ebéd után alig vártuk, hogy újra a strandon legyünk. Vacsora előtt még trambulinoztunk egyet.

 

Majd következett táborzáró ceremónia.

 

Az altáborban megtörtént a zászlólevonás, majd a héten begyűjtött érmek és oklevelek kiosztása. A világoskék altáborban az összes tábori olimpiai érmet a sárosdi Farkas Gyula Baptista Általános Iskola diákjai vették át. Ki tudja, lehet, hogy mi voltunk nagyon ügyesek és aktívak, vagy a többiek voltak kevésbé aktívak. Mindenesetre nagyon nagy öröm volt látni, ahogy egymás után vonultak ki a gyerekeink, hogy átvegyék a díjakat.

 

Majd a csatakiáltásoktól zengett a zánkai tábor, mindegyik altábor a maga színében és indulójával tömött sorokban megindult a főtér felé. A műsor után kezdetét vette a disco. A táborvezetők és a tesók adták a ritmust és a koreográfiát a színpadon, az 1600 táborozó pedig szinte egyszerre mozgott a jól ismert zenékre.

 

Az utolsó éjszaka az elsőhöz volt hasonlítható. Szinte senki nem akart aludni, senki nem akarta, hogy vége legyen. Mi pedagógusok szobáról szobára jártunk és beszélgettünk a gyerekekkel. Mindenki próbálta feldolgozni, összegyűjteni, elmenteni, hogy mi minden történt a héten. Aztán valahogy mégis csak sikerült, éjjel 2 óra felé mindenki elaludt.

 

A péntek a csomagolásról és az utazásról szólt. Nagy ölelkezések, nagy könnycseppek, már megint vége lett valaminek, már megint elmúlt valami.

 

Nem magunkat fényezve, de mindenképpen megelégedéssel tölt el, hogy egy olyan tanári gárdával táboroztak együtt a gyerekek, akik a többi iskola tanáraival ellentétben nem túlélni akarták a hetet, hanem a gyerekekkel együtt megélni azt. Ez főleg azt jelenti, hogy a gyerekekkel együtt, bíztatva, bátorítva őket, számos olyan élményt gyűjtöttünk be a héten, amit a gyerekek maguktól nem biztos, hogy kerestek volna. Sok gyereknek elég lett volna az is, hogy kezében volt a telefon, volt wifi és elüldögélt volna egy fa alatt. Ehhez azonban nem kell ilyen messze utazni. Mi élményekért mentünk, és élményekkel felpakolva érkeztünk haza.

 

Mint minden évben, idén is arra törekedtünk, hogy minden gyermek számára kínáljunk olyan programlehetőségeket, ami a saját érdeklődésének, tehetségének megfelel. Számos szabadidős, ügyességi, kulturális, tudományos és kreatív programra regisztráltunk. Kevés olyan volt, amire azt mondtuk, muszáj, mégis minden beregisztrált programon a maximális létszámmal részt tudtunk venni.

 

Én köszönöm a csapat minden tagjának, gyerekeknek és kollégáimnak, Egerszeginé Monostori Saroltának, Domjánné Mogyorósi Ildikónak és Németh Tamásnak ezt a fantasztikus hetet. Remélem jövőre hasonló élményekben lesz része a táborozóknak!

 

 

Sárosd, 2017. augusztus 7.

Szücs-Tóth Mária

táborvezető

 

Képek...

  • Szekció: Híreink, kategória: Mindenkinek
  • Létrehozás dátuma: 2017-08-18 21:29:12
  • Utolsó módosítás dátuma: 2017-08-18 22:21:58
Fel!